Három kerékpáros baleset egy hét alatt: Fokozott óvatosságra intenek rendőreink, fokozott ellenőrzés is lesz!

A múlt héten három kerékpáros baleset is történt Abony térségében. Az egyik könnyű sérüléssel zárult, szabálysértési eljárás indul, a második súlyos sérüléssel, büntetőeljárás van folyamatban, a harmadik sajnos halálos kimenetelű volt, a baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Ezeket is információkat is megtudtam Beluzsárné Belicza Andrea rendőr századostól, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől, aki a fenti esetek hivatalos közleményeit is elküldte részünkre. Kérésemre nem maradt el a felhívás sem, kiderült, hogy a balesetek bekövetkezésének fő okai az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalan kanyarodás és a sokat emlegetett figyelmetlenség. Ezek miatt is kéri a Ceglédi Rendőrkapitányság a közlekedésben résztvevő járművezetőket és gyalogosokat egyaránt, hogy nagyobb figyelemmel, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!

A Ceglédi Rendőrkapitányság felhívja a kerékpárral és gyalogosan közlekedők figyelmét, hogy kollégáink a fokozott ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítanak az ellenőrzésükre. A gépjárművezetők mellett a gyalogos- és kerékpáros közlekedők is tartsák be a közúti közlekedési szabályokat!

A három sajnálatos baleset hivatalos közleményei az alábbiakban olvashatók, mellé teszem a MiAbonyunk honlapon megjelent írásokat is, melyek közül kettőt a helyszínen járva fényképekkel készítettem el Önöknek.

- Abony lakott területén belül - a Ceglédi út és a Szilágyi Erzsébet utca kereszteződésében - 2014. július 31-én a délutáni órákban történt közlekedési balesetet követően a kerékpáros személyt könnyű sérülésekkel szállították a mentők a ceglédi kórházba. Az esettel kapcsolatban a Ceglédi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán szabálysértési eljárás van folyamatban.

Kerekparos_gazolas:_A_serultet_korhazba_szallitottak

 - Abony lakott területén - a Ceglédi úton - 2014. augusztus 2-án a délutáni órákban személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Egy személygépkocsi közlekedett Cegléd felől Szolnok irányába, amikor eddig tisztázatlan okból áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol az út melletti árokba hajtott és a gépkocsi hátsó részével elütötte a kerékpársávon közlekedő biciklist. A kerékpáros az ütközés következtében súlyosan megsérült, őt mentőhelikopter szállította az egyik fővárosi kórházba. A balesettel kapcsolatban a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán büntetőeljárás indult.

A_Mehecske_ABC-nel_elgazolt_kerekparos_nem_halt_meg

- Abony lakott területén kívül, a 3119- számú úton (Újszilvási út) 2014. augusztus 3-án az esti órákban személygépkocsi és kerékpáros ütközött. A baleset következtében a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben jelenleg büntetőeljárás van folyamatban a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Halalos_kerekparozas_Abony_es_Ujszilvas_kozt

Valamennyi közlekedőnek balesetmentes közlekedést kívánunk!
Beluzsárné Belicza Andrea r. szds.
sajtószóvivő

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság