Csúnya balesetek Nagykőrös térségében

Árokba hajtott és felborult

2014. november 24-én 06 óra 40 perckor egy 39 éves nagykőrösi férfi a 441. számú útvonal külterületi szakaszán közlekedett Kecskemét irányába. Haladása során sebességét nem megfelelően választotta meg, személygépkocsijával jobb oldalon lehaladt a kiépített úttestről, majd a kerékpárút keresztezésével az árokba borult. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Kerítést bontott a száguldozó

2014. november 26-án 07 óra 15 perckor egy szürke személygépkocsi a Kárpát utcán közlekedett. A Biczó Géza utcai kereszteződés enyhe kanyarjában a vezető elvesztette uralmát a gépjármű fölött, a sarki ingatlan kerítésének ütközve azt átszakította, majd a kertben megállt. A balesetben személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. Egy 36 éves nagykőrösi fiatalember megtérítette a kerítésben okozott kárt. A baleset részleteinek kivizsgálása még folyik, a gépjárművezető személye sem tisztázott.

Utolérte a traktort
2014. november 26-án 15 óra 20 perckor a 441. számú főúton Cegléd irányába közlekedett személy-gépkocsijával egy 40 éves szolnoki férfi. Haladása közben nem megfelelően választott követési távolságot, emiatt hátulról nekiütközött egy szabályosan közlekedő mezőgazdasági vontatónak. Mindkét gépjárműben anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Zebrán gázolt
Egy 39 éves budapesti férfi 2014. november 28-án 17 óra 45 perckor a Kecskeméti úton haladt személygépkocsijával Kecskemét irányába. Mikor a Fürj utcai kereszteződéshez érkezett, nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos átkelőhelyen a Fürj utca irányába haladó 33 éves asszonynak, akit a gépkocsi elsodort. A gyalogost a mentők átszállították a Sürgősségi Osztályra. A mentőápoló tájékoztatása szerint 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.